súlyos, rögzitett mozgások. néha megakad a filmkocka, néha megszakad, néha gyorsul tovább, csak birjam tartani az iramot. persze kiderül, hogy nem birom. ebben az évben már volt két padlónfekvés, de három havi rendszerességgel azért mégis sok. hiába készülök rá, valahol várom is, mert olyankor olyasmi érzés van, hogy minden bűnöm megbocsáttatik, jóváteszek minden rosszat azzal, hogy a földön fekszem, bizonyitás magamnak meg a világnak, hogy na ezt csináljátok utánnam kalózok-egyrészt, másrészt pedig értelmetlen teljes gyökéramortizáció, amit legszivesebben átaludnék, vagy valaki más nyakára kötnék.

szóval most van nagyon úgy, hogy nem tudom. összegyűjtöm a tenyerembe a sok nagy és kicsi nemtudomokat és jól beledörzsölöm az arcomba. hátha lesz valami. hátha csili-vili varázsvillámokat szór valaki a szürkeállományomba és  a nemtudomkákból hirtelen csakazértisok és majdmegmutatomok lesznek, persze, varázsige van, varászpálca van, csak jó alaposan rám kéne csapni  párszor. néha csapnak is, csak olyankor nem hatásos, mert nem én vagyok ott, hanem az, aki néha belémköltözik és átveszi a helyemet és én-t játszik, aki köldökdekoltázsban megy dolgozni, persze szombaton, amikor nincs bent senki  és nem látja senki és max. egy liter fagyiért ugrik be reggel a közértbe, azután megfogadja, hogy aznap már nem fog enni semmit.