depressziv. elmondja.titokban rajta nevetek, hangosan pedig magamon. hihetetlen, mennyire rendithetetlen az igazságérzete, pont olyannyira, mint az enyém. méginkább beleássa magát, hogy méginkább visszaigazoljást találjon. talál is, mindegy, hogy önmaga visszhangját, de talál, hall. istentelen, gátlástalan, aki "elnézi, hogyan bolyhosodik ki a nap és fésüli végig az erdőt." a szeme, amivel ennyi mindent lát, minden ördögit eltörpit benne.
nem tudom, mi volt ma a baj. ráfogom a páramentes, de párásodó úszószemüvegemre. hol a bal karomra úsztam, hol a jobbra, összenyomoa éreztem magam és fáradtnak. félóra után már medencéből ki, a leázott parfümmaradvány illata esik a legjobban, kérdeznek a tücskök,-bárcsak beköktözne ezen a télen is egy a szobámba a padló alá, nemsoká telihold lesz, ma éjjel meg csillaghullás, én pedig vezetek zsigerből, és keresem ugyanazt, amivel délután olyan jól összetűztem magam. nevetni önfeledten, vagy csak önfeledten élni, mondjuk napjában legalább 4 órát. jobb lenne.
antza..belőled pedig királylányt csinálok.
