nincs már kedvenc park, nincs már kedvenc pad és nincs már kedvenc könyv. történésnek nem, de emléknek az egyik utolsó az, amikor 2006 őszén még nyögött egyet a nap, én meg olvastam és sütkéreztem, kabátom gallérja felhajtva fülig mert bizony a szél nem nyögött, hanem fújt rendesen, mintha ki akarna tisztitani arről a helyről. hátamon a fekete hátizsákom, benne sok-sok kérdés és megállapitás, súlya odaragasztott a padhoz, az idő pedig beragadt a fejembe.
nincs már kedvenc park és nincs már kedvenc pad, helyette van kedvenc úszókő, az 5-ös, középen. elég messze van a 8 és a 9-től, ami néha le van választva a tanoncoknak és elég messze a 0 és az 1-től ahol barátok, párocskák együtt lubickolnak a 26 fokos vizben-, persze nem sokáig és a legközelebb van a nyitott tetőhöz, ami olyan, mint egy lyuk a menyországon ahonnan verebek és galambok hordozzák (nekem?) az üzeneteket és belelejtik a vizbe, ami olyan, mint egy nagy lyukú szűrő, amin átférnek este a csillagok.
