heavenandhell

elvesz mindent, ugye? elveszi a szavakat, a józanságot, az itélőképességet, az erőt lassan szivja, minden cseppjét élvezni akarja, nem hagy nyugton, nem megy el, nem megy messze, közel jön, beléd lehel, rádfújja a keserűt és homályosan látsz. az ágyra szőtt teritőt a nyak köré tekeri, nem fojtogat, csak elveszi a levegőt. nincs mennyország, nincs pokol, csak a semmi van, a végtelen megfoghatatlanság, betölt, kitölt, az idővel együtt nyúlik, a sárkánynak hét feje van, ugye.
most pedig, olvasok neked: "Mig arcunk nem lesz."

élem, ölöm, irom, sirom, olvasom, érzem, értem, hányom, vetem, köpöm, nyelem, nevetem, orditom, dúdolom, harapom, szoritom, engedem,  akarom, megvetem, ledörzsölöm, kihimezem, szétszakitom, foltozom, kényszeritem, imádom, útálom, kiteritem, göngyölitem, kihasználom, szolgálom, meggyalázom,átkozom, istenitem, már megint, még mindig, ugyanúgy, másképp, állandóan, soha többet.

valami nagyon finom krémes keserű parfüm, miatta figyelem a szelet honnan fúj, bánja a csoda, hogy a bal arcom az előnyösebb. az övé is dior, az enyém is, tudja, emlékszik hogy mondtam-mondja. eszünk, iszunk, kinosan vagyunk, sétálunk, beszélünk papagájokról, görényekről, lazaságról, filmekről, az életről, az előttünk elfutó nő pettyhüdt fenekéről(a te feneked jobb-mondja. -igen, mondom, mert nem pettyhüdt. -ja, meg kerekebb. -és mert karfiolabb, mondom) nevetünk, nézünk, bambulunk, hátat fordit-basszus, nekem ne forditson hátat. végülis, miért ne fordithatna, érzem az illatát és alaposan szemügyrevehetem a hátát és pórusait. nincsenek is pórusai. valami hideg tűz van a kék szemeiben, takaréklángon. túl messze ül hozzám, jöjjön már errébb!!! érzem, hogy néz, amikor nem nézek rá , vajon a száradó májfoltomat észrevette, és ha igen, mit gondol róla. inkább nézze a lábaimat, ledobom a cipőmet, és nézi a virágokat a harisnyámon. na ez bevált. és ha nem tetszenek neki a lábujjaim? bár szerintem, semmi baj velük, de hátha neki mégsem? na cipőt fel. biztos puha és meleg lehet a háta és a hasa, jó lenne, ha átkarolna. de most rögtön!! tetszik az inge, apró kockás, ennyivel maradok. mennie kell, mert holnap le kell adni a lapot, és éjjel még munka van.
...
iszonyatos lazán fordul el amikor el kell menni, én pedig..pár másodperc rönkönyödés után ugyanazt teszem mint ő. csámpás kézzel továbbállok. még utánnam szól, még visszanézek, még visszaválaszolok, nem tudom hallja-e, nem tudom, érdekel-e egyáltalán, hogy mit hall. még visszamegyek, magyarázom az utat, merre kell visszamenni, nem erőlködik megérteni, úgyis vannak táblák, mondja. -még jövök, ha hivsz. - még hivlak. távolodom, még visszanézek. ehh, mégis mi a francot remélek, mégis mi a francért nem csókolja meg alaposan a férfi a nőt ha nagyon teszik neki és forditva, hanem engedi elmenni, az utam pedig egyenesen be a legelső áruházba, ezt a hagyást ki kell töltenem valamivel, könyvet akarok, jót és sokat, de válogatok a fülbevalók között, egy pici piroskövest-ez kell most, aztán irány a gyűrűkhöz-egy gyönyörű préselt mintás, ez is kell, valami KELL most rögtön, szép akarok lenni, szebb akarok lenni, na majd a gyűrű meg a fülbevaló.. valami kell, kell, kell.. utánnam szólnak, elfelejtettem a visszajárót, franc essen bele-gondolom, és mi a  francot csináljak most, egyedü megint, mindig csak kibaszott egyedül-gondolom tovább, megyek ki az üzletből, első saroknál rájövök: pont a másik irányban parkoltam, aztán a kocsiban leveszem magamról a rámvásárolt koloncokat, a tükörben megnézem, hogy tényleg olyan hosszú-e a szempillám mint mondta-hát tényleg. francba. kellett volna enni venni az útra, mondanom kellett volna, persze későn jut eszembe, nem vagyok eléggé gondoskodó, irom gyorsan az sms-t, hát csessze meg a szolgáltató, még két órára rá sem megy el az a rohadt üzenet, irom a mailt, message sent, de minek? hisz ha olvassa, már biztos otthon van. de nekem semmi nem biztos, hát ezért irok, ezért jön rám a  bőghetnék, ezért jövök vissza az irodába dolgozni, ezért nem tudok dolgozni, ezért nem vagyok elég. (magamnak. sem.)

a fülcsatornámba szoruló viz kinevet mert mindehol talál utat magának, hallom  a lábaim mozduló izmait ahogy dühösen szelik a vizet (próbálom megelőzni magamat, pedig nagyobb dolog nyugton lenni), haragszom a tetőn levő uszodalámpákra, mert csak az egyik tükrözi vissza a vizet, kinyitom a szemeim a viz alatt és hagyom hogy csipjen a hipós viz, hogy otthon is megtaláljam a szemeim mögött azt a kéket, ami szabaddá és felszabadultá tesz. boldog fogok lenni.

megint a torkomban van. most kerekebb és súlyosabb. elegem van szépiteni a dolgaimat, de valószinű, egy jó ideig ezt teszem még, akarva, akaratlanul. elegem van szépen csomagolni, érzésekhez szavakat keresni és passzintani, elegem van a kutyából belőlem aki megeszi a saját hányadékát és még nem is éhes. csak el akarom orditani magam, úgy és olyan nagyon, hogy soha többé ne legyen visszhangom sehol az égvilágon, sem bennem, sem rajtam kivül, hogy kijöjjön belőlem minden kétely, hogy ne legyek többé szarkasztikus, önelegült , magabiztos fapina és tudjak újra hinni. ahogy régen. de hiányzik belőlem a jó. elvesztettem. és minden amit eddig csináltam, csak még távolabb taszit tőle. vissza kell fordulnom..a jó irányba.

semmi baj, csak valami kényszeres "valamitközölhetnék". semmi szó, csak kiüresedett, betöltésre váró terek, amiket hányok-vetek idebenn, de nem tudnak kijönni a szájon.. semmi harag, csak súlyos szempillák. semmi jó, csak levegőbe burkolt édességek és a kérdés: mikor durrantjuk őket? semmi rossz, csak a passzivitás maga, pőrén. hirtelen lett egyszerű minden:ágy, paplan, párna.
egy csomó semmiség.
egyetlen semmis ég.